Szeptember 16-án, szerdán búcsúznak Nádas Péter világhírű írótól a Zeneakadémia nagytermében. Az esten az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangzanak el.
Évadnyitó rendezvénnyel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap. A VígNap kínálatában kulisszajárás, zenés produkció, gyerekprogram és dedikálás is szerepel, továbbá a Csárdáskirálynő című bemutatóhoz kapcsolódva táncházat szerveznek.
A jövő héten, szeptember 15-én kezdődik a 9. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM); a Nemzeti Filmintézet (NFI) 20-ig tartó rendezvényén száz vetítéssel, szabadtéri mozizással, élőzenés filmkoncertekkel és a Queen Budapest koncertfilm világpremierjével várják a közönséget a főváros több helyszínén.
Két bemutatóval, két felújított darabbal és tizenöt maradó produkcióval készül az idei évadra a Győri Balett - hangzott el az évadot bemutató sajtótájékoztatón szerdán Győrben.
Egyebek mellett a pécsi Kodály Központban, a Müpában és a bécsi Musikvereinban is koncerteket adna több mint száz zenemű megszólaltatásával a szeptember 10-én induló új évada során a jelentős pénzügyi problémák mielőbbi megoldását remélő Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) - közölték az együttes vezetői keddi évadnyitó sajtótájékoztatójukon, a baranyai megyeszékhelyen.
Emmanuel Macron francia elnökkel, illetve fontos filmiparági szereplőkkel, a Universal, az HBO, az NBC és a Warner vezérigazgatójával is találkozott Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztos hétfőn a dél-franciaországi Saint-Paul-De-Vence-ban tartott Lumiére Summiton.
Szeptember 10. és 12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja új évadát a Békéscsabai Jókai Színház. Magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Arany János elbeszélő költeményének főszereplője egy igazi magyar szuperhős, egy naphérosz. Toldi Miklós történetén keresztül tanúi lehetünk egy irgalmatlan erejű kamaszfiú felnövésének, aki megtanulja használni és uralni a saját képességeit, hogy Nagy Lajos király leghíresebb lovagjává válhasson. Jankovics Marcell és Csákovics Lajos rendezők animációs filmjében nemcsak az ármánykodó báttyal való viszályt és az önmagát kereső ifjú belső vívódásait éljük át, de teljes gazdagságában megjelenik benne a lovagi világ és a magyar puszta, illetve a lápvidék is. Együtt barangolunk Toldival a mocsárban és a XIV. századi Pest utcáin, ahogy mindennel és mindenkivel szembeszállva küzd az igazságáért.
Jankovics Marcell utolsó alkotása szöveghűen viszi vászonra Arany János költeményét. A Toldi rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű képanyaga a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotójának több mint három évnyi munkájának eredménye.
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.