Salgótarján közgyűlése szerdai döntésével Cene Katalint, a társulat eddigi gazdasági vezetőjét nevezte ki a Zenthe Ferenc Színház igazgatójává áprilistól, öt évre.

"A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. A művészet béke" - áll Jon Fosse norvég író, drámaíró a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

Augusztus végén először rendezik meg Keszthelyen a másfél évtizede Balatonszemesen indult Bujtor István Filmfesztivált.

Breier Ádám első mozifilmjét, a Lefkovicsék gyászolnak című alkotást a filmkritikusok nemzetközi zsűrije, a FIPRESCI a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmjének válaszotta a hétvégén - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-vel.

Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést hétfőn, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.

Március 28-án lesz hetvenöt éves Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt, karmestert, zenepedagógust, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka Félix igazgató hétfőn a homokháti kisvárosban.

Hungarikum lett a Magyar népmesék sorozat
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ