Salgótarján közgyűlése szerdai döntésével Cene Katalint, a társulat eddigi gazdasági vezetőjét nevezte ki a Zenthe Ferenc Színház igazgatójává áprilistól, öt évre.

"A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. A művészet béke" - áll Jon Fosse norvég író, drámaíró a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

Augusztus végén először rendezik meg Keszthelyen a másfél évtizede Balatonszemesen indult Bujtor István Filmfesztivált.

Breier Ádám első mozifilmjét, a Lefkovicsék gyászolnak című alkotást a filmkritikusok nemzetközi zsűrije, a FIPRESCI a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmjének válaszotta a hétvégén - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-vel.

Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést hétfőn, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.

Március 28-án lesz hetvenöt éves Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt, karmestert, zenepedagógust, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka Félix igazgató hétfőn a homokháti kisvárosban.

Apró mesék - Valentin napi előzetes
ónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„A nyelv semmivel sem inkább kulturális találmány, mint mondjuk a függőleges testhelyzet."
Steven Pinker
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ