Salgótarján közgyűlése szerdai döntésével Cene Katalint, a társulat eddigi gazdasági vezetőjét nevezte ki a Zenthe Ferenc Színház igazgatójává áprilistól, öt évre.

"A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. A művészet béke" - áll Jon Fosse norvég író, drámaíró a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

Augusztus végén először rendezik meg Keszthelyen a másfél évtizede Balatonszemesen indult Bujtor István Filmfesztivált.

Breier Ádám első mozifilmjét, a Lefkovicsék gyászolnak című alkotást a filmkritikusok nemzetközi zsűrije, a FIPRESCI a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmjének válaszotta a hétvégén - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-vel.

Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést hétfőn, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.

Március 28-án lesz hetvenöt éves Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt, karmestert, zenepedagógust, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka Félix igazgató hétfőn a homokháti kisvárosban.

2020 tavaszán a Magyar Állami Népi Együttes táncosai felelevenítették azokat a gyűjtéseket, évtizedes felvételeket, archív anyagokat melyekből még ma is rengeteget tanulnak; számtalanszor újranézték azokat a mestereket, akiknek mozdulataiból ma is inspirálódnak.
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A képmutatás a bűn hódolata az erény előtt."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ