Telt ház mellett mutatták be New Yorkban, a Lincoln Center kulturális központban a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas, sikeres amerikai premiert követően.

Az alkotók jelenlétében mutatták be hétfő este a madridi Galileo Kulturális Központ vetítőtermében A Jószemű José című portréfilmet, amelyet a Real Madrid kiemelkedően sikeres labdarúgó utánpótlásedzőjéről, Tóth-Zele Józsefről készítettek.

MVM Classic&Club néven a klasszikus zenét és a minőségi könnyűzenét középpontba állító, nagyszabású országos koncertsorozat indul az MVM támogatásával. A koncertsorozat a két műfaj kiemelkedő hazai tehetségeinek egyedi produkcióit mutatja be.

Hét bemutatót tervez a jövő szezonban a József Attila Színház: elsőként a Luxemburg grófja című operettet tűzik műsorra, majd A lovakat lelövik, ugye? - show című produkciót, a Három férfi és egy mózeskosár című vígjátékot és a Shrek, a musicalt is láthatja a közönség.

A 40 tagú Pannon Cigányzenekar bemutatkozó koncertjét április 18-án hallhatja a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, id. Berki László, a 100 Tagú Cigányzenekar alapító művészeti igazgatója emlékének ajánlva.

Április 15-én kilencvenéves Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.

Szajkó Anita és Nagy Nándor nyerte az idei Versünnep fődíját Radnóti Miklós Bájoló című versének megzenésítésével és annak előadásával - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Tiszai Péter: Véletlen ( ZeneHorizont - II. rész )
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ