Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Két magyar film, Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása is versenyre kel az Arany Oroszlán díjért az augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek programját kedden hozták nyilvánosságra.
Öt helyszínen tizenhárom zenekari és szóló koncerttel várja a közönséget Tolna vármegyében a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál, amelyet tizedik alkalommal rendeznek meg augusztus 10. és 17. között többek között Szekszárdon, Pakson és Dunaföldváron.
Másfél percnél nem hosszabb versfilmekkel, videóklipekkel, vagy a szabadság témájában forgatott rövidfilmekkel nevezhetnek 20 év alatti fiatalok a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválra szeptember 10-ig.
A 130 éves mozi a Budapesti Klasszikus Film Maraton kiemelt témája, a filmünnepet a Nemzeti Filmintézet (NFI) szeptember 16. és 21. között rendezi.
Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című új filmje a szeptember 5. és 13. között rendezendő 21. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába lesz látható először Magyarországon.
Hét helyszínén inkluzív táncelőadással, vita- és koncertszínházzal, monodrámával, gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 26-án kezdődik Szegeden - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.
Balogh Sándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Szonettek címmel a szegedi Somogyi-könyvtárban szerdán - tájékoztatta a közgyűjtemény hétfőn az MTI-t.
Százhuszonöt éve, 1900. július 15-én született Budapesten Passuth László író, műfordító, nagysikerű történelmi regények szerzője. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
|
|
Galéria
Louis-Ronan Choisy
Fotó: Erdősi Ágnes
Bemutatkozó
Filmrendező / vágó / zeneszerző / hangász Tovább...
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak."
Oscar Wilde
|
|