Nyolcvan esztendeje született Andy Warhol
Dátum: 2008. agusztus 5., kedd, 7:44
Nyolcvan éve, 1928. augusztus 6-án született Andy Warhol, szlovák származású amerikai képzőművész, a pop-art pápája.

A XX. századi amerikai képzőművészet legismertebb alakja, Andrew Warhola néven a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született. A Szlovákiából bevándorolt rutén család harmadik gyermeke érettségi után a pittsburgh-i Carnegie Műszaki Főiskola festészeti és formatervezési tanszékén tanult, majd 1949-ben New Yorkba költözött. Lakást bérelt Manhattanben, nevét Andy Warholra változtatta, haját ezüstös színűre festette.

Kezdetben reklámgrafikából élt, de tervezett színházi díszleteket, könyvjelzőket, üdvözlőlapokat, sőt női cipőket is. 1952-ben rendezte első kiállítását azokból a rajzaiból, amelyeket Truman Capote novelláihoz készített. A hatvanas évek elején kezdett festeni, első sikereit a népszerű képregények, hirdetések formai megoldásainak felhasználásával aratta (Dick Tracy, Popeye, Superman, a Coca-Colás üveg). 1962-ben megfestette a dollár bankjegyet, egy revolvert és híres Campbell-leveskonzerv-sorozatát. Képein a hagyományos festékek mellett cipőfényesítő kenőcsöt és tojást is felhasznált.

Selyemszitanyomásos technikával készítette híres szerigráfiáit Marilyn Monroe-ról, Jackie Kennedyről, Mick Jaggerről, Elvis Presley-ről, Mao Ce-tungról és Leninről.

Manhattanben 1963-ban megalapította stúdióját, amelyet Factorynak (gyár) nevezett el - kétségkívül a tömegkultúrára utalva. A Factory a társasági élet központja lett, zenével, tánccal fűszerezett kiállításai - a happeningek - a képzőművészet új útjait nyitották meg. Ebben az időben kezdett komolyan foglalkozni a filmezéssel is, 1969-ben Interview címmel havonta megjelenő filmes folyóiratot indított el.

Filmjei a New York-i underground klasszikusai lettek, ő maga a műfaj kulcsfigurájává vált. Egyik filmjében az Empire State Buildinget nézette órákig, ugyanazon kameraállásból, egy másikban nyolc óra hosszat filmezett egy meztelen alvó embert, különböző beállításokban. Evés című filmjének főszereplője egy teljes óráig evett egyetlen gombát. Az Empire olyannyira nézhetetlennek bizonyult, hogy még maga Warhol sem volt képes végignézni, elvi jelentősége azonban szakértők szerint a strukturális filmművészet szempontjából vitathatatlan.

Rendezője elindítója volt annak a filmes irányzatnak, amely érzelmek nélkül csak a felszínt mutatja meg. 1968 júniusában Valerie Solanas, egyik filmjének szereplője háromszor mellbe lőtte Warholt. A súlyosan sebesült művész soha nem épült fel teljesen a balesetből. Kezelése idején asszisztense, Paul Morrissey vette át a rendezői feladatokat, s ez így maradt Warhol lábadozása után is. A Morrissey által rendezett filmek már a hagyományos filmtechnikára épültek, és jobban megfeleltek a közönségigényeknek.

1970 és 1986 között Andy Warhol a popkultúra legismertebb, legkörülrajongottabb alakja, a pop-art koronázatlan királya volt. Az amerikai álom megtestesítőjét látták benne, akinek művészete jelentősen befolyásolta a XX. század látásmódját, értékszemléletét.

Warhol 1987. február 22-én orvosi műhiba következtében, egy rutin epehólyag-műtétbe halt bele.




Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
Muzsai István
 
www.theycom.hu
Bemutatkozó
 
Zenekarunk létrejöttét annak köszönhetjük, hogy 8 évesen ugyanabban a zeneiskolában kezdtük meg tanulmányainkat. Mindketten klasszikus zenét tanultunk, így minden hangszeres tevékenységünket ezekre az alapokra helyezhettünk. Tovább...
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam."
Mae West
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ