Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.

Már a 150 ezres nézőszámot is átlépte a magyar mozikban Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje, ezzel hivatalosan is a rendszerváltás óta készült legsikeresebb magyar élőszereplős családi mozifilm lett - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-vel.

A Jégvarázs című Broadway-musicalt mutatja be a Madách Színház szeptember 19-én, 20-án és 21-én hármas szereposztásban, Szirtes Tamás rendezésében.

Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, a nemzet művésze, valamint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező vehet át életműdíjat a 12. Savaria Filmszemlén, amelyet május 7. és 9. között tartanak Szombathelyen - közölte az MTI-vel kedden a Savaria Filmakadémia Egyesület.

Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő évadban; ősszel a Shrek, a musical mellett Az államtitkár asszony félrelép című bohózatot is láthatja a közönség.

Öt fővárosi moziban hetven filmet láthat idén a közönség az Artmozik éjszakáján május 17-én.

Április 26-án, a Magyar Film Napján a Kino Moziban mutatják be Salamon András legújabb, Random című filmjét - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Filharmonikus filmzenei koncertet rendeznek az Amélie csodálatos élete című 2001-es mozifilm alapján az Erkel Színházban április 19-én - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Szarka Tamás - Missa Missió - ízelítő
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ