Egyetemi Színpadok Szemléje Budapesten
Dátum: 2009. május 5., kedd, 21:14
Főként fiatalokból álló, újító szellemű színházi társulatok, de nem csak egyetemi csoportok előadásait láthatja a Színváltások - Egyetemi Színpadok Szemléje elnevezésű budapesti rendezvénysorozaton május 16. és 20. között a közönség.

"A Színváltások célja nem csupán az, hogy lehetőséget biztosítson a kevésbé ismert színtársulatoknak a bemutatkozásra, hanem az is, hogy egy művészetileg izgalmas, inspiráló közeget teremtsen" - mondta el a fesztivált beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Formanek Csaba művészeti vezető.

A főszervező hangsúlyozta, hogy nem csak egyetemi társulatok szerepelnek a programban: "a fellépőknek - amellett, hogy többnyire fiatalok - főleg a művészethez való viszonyuk hasonló: mindnyájan nyitottak az új dolgokra és szívvel lélekkel művelik a mesterségüket".

Hozzátette, hogy a 2007 óta félévente megrendezett program nagyon rugalmas, folyamatosan változik, így nem lenne meglepődve, ha az "egyetemi" jelzőt hamarosan elhagyhatnák és egyszerűen a fiatalok színházi szemléjévé válna a kezdeményezés.

Formanek Csaba kiemelte, hogy nem megmérettetésről, hanem bemutatkozásról, egymás megismeréséről szól a Színváltások, épp ezért zsűrizés nem, de komoly szakmai beszélgetések lesznek az ötnapos színházi eseményen.

A művészeti vezető elmondta, hogy az ELTE támogatásával létrejött fesztiválon a fővárosi csoportok mellett több vidéki és egy sepsiszentgyörgyi társulat is bemutatkozik majd.

A 4. Színváltások - Egyetemi Színpadok Szemléjének a Tűzraktér, a Sirály és a Prizma Színház ad otthont.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
Fotel
 
Bemutatkozó
Bemutatkozik: Németh Tamás
 
Leginkább sokszorosítógrafikával foglalkozom (rézkarc, litográfia stb.) De persze sok minden más is érdekel.Tovább...
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ