A siker titka
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:

„Az irodalomban is, éppúgy, mint az életben, mindig jó, ha hármat ígérnek, és négyet adnak; a kellemes meglepetés mindenkinek tetszik."


Keresés:  KERESÉS
Galéria
Thury Levente gólemkészítő életműkiállítása
 
Helyszín: az Art Factory Stúdió
Bemutatkozó
Bemutatkozik: Serbán Attila
 
Serbán Attila Kárpátalján, Beregszászon született. Tanulmányait Ungváron fejezte be ahol táncpedagógus-koreográfus diplomát szerzett. Tovább...
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ