Az európai filmművészet egyik meghatározó alkotójaként méltatták Mundruczó Kornélt a 33. palicsi filmfesztivál szombat esti megnyitóján, ahol a magyar film- és színházi rendező átvette a fesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat a nemzetközi alkotók kategóriájában.

A Budapesti Operettszínházban ünnepelte 90. születésnapját Lehoczky Zsuzsa, a nemzet színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kihirdették a pályázatot a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára - olvasható a kormany.hu oldalon pénteken közzétett tájékoztatóban.

Július 23-án, csütörtökön 14 órakor a Farkasréti temetőben temetik Csernus Mariann színművészt, aki kilencvenhét éves korában hunyt el június 30-án.

Sikeres évadot zárt a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), azonban a folytatás bizonytalanná vált - közölte az együttes az MTI-vel.

Családja, pályatársai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút csütörtökön Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől a Farkasréti temetőben Budapesten.

Kiválasztották az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny résztvevőit; a Müpa szervezésében október 1-jén induló megmérettetésen 24 fiatal dirigens, köztük négy magyar tehetség léphet pódiumra - közölték a szervezők az MTI-vel.

Életének 82. évében elhunyt Szemethy Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, grafikus, érdemes és kiváló művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagja.

Szarka Tamás - Missa Missió - ízelítő
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Aforizmák
„A modern művészetet megérteni körülbelül olyan, mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betűlevesben"
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ