Hont Ferenc Szegeden született 1907. április 4-én. Középiskolásként kapcsolódott be a helyi avantgárd színházi életbe, s 16 évesen már rendezett. Színésznek készült, 18 évesen Forgács Rózsi kamaraszínházában lépett fel. A saját maga terjesztette legenda szerint az érettségi miatt elszökött Szegedről, s Párizsig meg sem állt, ahol a neves rendező, Firmin Gémier mellett dolgozott két éven keresztül.
Hazatérve a szegedi színház főrendezője lett, ezzel egy időben megalakította a Színházbarátok Körét, s az avantgárd színházi hagyományokat követve "kísérleti színpadokat" tervezett felállítani. Később kapcsolatba került a munkásmozgalommal és a haladó egyetemi fiatalokkal, ettől kezdve a népfront jellegű tanításban és kulturális munkában látta a színház feladatát. 1931-ben Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Erdei Ferenc és Buday György társaságában megalakította a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát, amelynek egyik vezetője is lett.
1933-ban az ő kezdeményezésére hozták létre a Szegedi Szabadtéri Játékokat, elsőként rendezte meg a Dóm téren Az ember tragédiáját. A fogadtatás meglehetősen vegyes volt, a rossz nyelvek szerint Hont teljes apai örökségét elbukta rajta. 1935-ben elindította a Színpad című folyóiratot, s ebben az időben színházelméleti munkái (A színjáték, Színház és munkásosztály, A színészi képzelet fejlesztése) is megjelentek. 1936-ban részt vett a Magyar Színháztudományi és Színpadművészeti Társaság alapításában, majd létrehozta a Független Színpadot, amelynek vezetője is volt. 1943-ban behívták munkaszolgálatra, innen átszökött a szovjetekhez, ahol a legenda szerint a foglyok között sétáló Illés Béla felfedezte, s azonnal Moszkvába vitette, hogy ott szervezzen színházi életet a magyaroknak.
A háború után a Színház- és Filmművészeti Főiskola színjátékelmélet és -gyakorlat tanára lett. 1946-ban a Madách Színházat igazgatta, ezzel párhuzamosan a Magyar Állami Filmgyártó Vállalat művészeti igazgatója is volt. 1949-ben munkásságáért Kossuth-díjjal jutalmazták. Dolgozott a Népművelési Minisztériumban, s volt az Ifjúsági Színház igazgatója is. 1952-ben részese volt az Országos Színháztörténeti Múzeum létrehozásának, 1953 és 1957 között igazgatta is az intézményt. 1957-től a Színház- és Filmtudományi Intézet, majd 1959 és 1969 között a Színháztudományi Intézet igazgatója volt, innen vonult nyugdíjba 1969-ben.
Közéleti tevékenységének fontos állomása volt 1957 és 1972 között az International Theatre Institute (ITI) magyar tagozatának elnöki tisztsége. Részt vett a Magyar színháztörténet, a Színházi kislexikon és A színház világtörténete című kötetek szerkesztésében is. Saját színházelméleti munkái közül jelentős a rendezői elképzeléseit összegző A cselekvés művészete és a Kis színházesztétika is.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |